Szent Rita Gimnázium

A felsegítő kéz

 Elkezdett szakadni az eső... Meseszép szombat reggel, ami szimbolizálja  a lelki állapotomat. Kértem anyukámtól egy kést, mondván a barátaimnak kell... Felvetettem az érveket, hogy mi értelme élnem... Arra jutottam, hogy semmi értelme az életemnek. Belevágtam  a kést a hasamba, amitől nem kaptam levegőt. Rájöttem, hogy rossz ötlet volt ezt csinálni. Szempilláim lecsapódtak, és nem akartak kinyitódni.. Próbáltam nyitva tartani, de mintha ólomból lettek volna, és nem akarnának az érzéseimmel foglalkozni. Odahúztam magam az útra, hátha valaki észrevesz, és netán hazavinne, vagy a kórházba. De semmi... egy árva lélek nem járt arra, aki meg arra járt rám se nézett... nem  bírom tovább... végem...

Éreztem valaki tapintását, hogy néz engem... De nem tudtam volna megmondani, hogy ki ez...

- Detti! Tarts ki!... Tarts ki!...

Mire újra feleszméltem, már a kórházba voltam.

- Szóval nem látott semmit, ugye? - kérdezte egy rendőr a fiút... vagyis.. Danit?

- Nem láttam semmit. Csak, hogy a kisasszony a földön hever.

Ekkor nekik is feltűnt, hogy felébredtem.

- Üdvözlöm újra körünkben, Bernadett!

- Jó napot!... Köszönöm, hogy segítettek..

- Kérem, elmennének?! Hagy vizsgáljam meg a kis hölgyet... - parancsolt rájuk a nővér - Hogy érzi magát, kedvesem?

- Jobban...

- Nem látta mi történt?

- Csak hogy... - na most hazudjunk, aztán vége - valaki egy kést dobott a távolból. Én nem vettem észre, csak mikor már a földön feküdtem. Odacsúsztam az úthoz, hátha meglát valaki, és a reményeim  beteljesedtek.

- Hálás lehet az úrnak.  Főleg, hogy az Ön kis incidense miatt elhagyta a barátnője. Tényleg, egyébként ismeri a férfit?

- Az osztálytársam.

- Áh... így már érthető. Kisasszony, csak kettőnk között, nem tetszik magának az úr?

- Áh, nem! Miket feltételez rólam? Tudtam, hogy barátnője van, nem akarnék ráhajtani!

- Értem... Egyébként az eredményei pozitívak. Akár holnap is hazamehet.

5. rész vége